Valamilyen viszonya mindenkinek van az adományozással, felelősségvállalással. Legfeljebb az, hogy nem gondol róla semmit. De milyenek is nagyjából (szerintünk és Magyarországon) az adományozó típusok?

1. A régi idők „öregje” – Ez nem az állam dolga lenne? – kérdezi. Mindig van egy története arról, hogy az ő idejükben (a szocializmusban) mi mindent adott az állam az embernek. Hogy mindenre volt egy megoldás. Olyan amilyen, de volt. Fel sem merült, hogy a nép egyszerű gyermekének tenni kellene valamit másokért, a közösségért. Mert a gépezet helyetted dolgozik, helyetted dönt, és elhiteti, hogy segít.
2. A bizalmatlan – Úgyis lenyúlják, minek adjam? Ő a mindent tudó. Tök mindegy, hogy az alapítványok, egyesületek alapvetően nem lopnak. Ha van egy-kettő, aki igen, akkor szerinte mindenki. Nem ismeri a dolog apavető természetét, de olvasott két hírt és már tudja: itt mindenki lop, csal, hazudik. Inkább odaadja azt a kicsit az utcán a hajléktalannak, vagy az X-nek, mert az rögtön ahhoz kerül, akinek szüksége van rá. Szerinte.
3. A kényelmes – Én már évek óta ugyanannak adom az 1%-om. És ezzel le is van tudva. Nyugodtan dőlhet hátra, mert ő már megtette. Megint. Idén is. A lelkiismeret kipipálva. És tény, tényleg adott valamit a közösbe, és ha szerencséje van, a szervezet melyet évek óta támogat még nem szűnt meg, még működik, és amit felajánlott nem megy kárba.
4. A másik kényelmes, avagy akit megesznek a DM levelek – Ha kapok sárga csekket, néha befizetem. Ha épp akkor jár a postán, amikor van egy kis plusz. Vagy olvasott valamit, ami meghatotta és erről eszébe jut az egyik levél, ami a minap esett ki a postaládából, és benne volt az a törött lábú kutya, vagy kisgyerek. Nem néz utána kinek és minek adja. Jó szíve van, általában idős ember. De tény, hogy néha ad, és ez jó.
5. A hipnotizált, avagy a kampány ember – Úúú ez annyira szomorú, hol a telefonom? – A média nagyon tud rá hatni. Valóságshow, esztrádműsor, vagy táncdal fesztivál: ha közben megmutatnak neki pár megható képet a szegény sorsú gyerekekről, és az ünneplőbe öltözött híresség arra kéri: most emelje meg a telefont és hívja az adományvonalat, hát biztos, hogy azonnal segít. Ilyenkor. Vagy amikor roppant hatásvadász óriásplakát figyeli őt az utcán. De ő sem nézi meg kinek adja. De adja, és ez megint csak jó.
6. A „nemérdekel ember”. Minden kerek és jó az életében. Szép ház/lakás, kényelmes élettempó, szép gyerek, vagy gyerekek, jobb esetben tényleg elragadó környezet (Lila akác köz), semmiből nincs se túl sok, se túl kevés, a problémák átlagosak, jut síelni, marad nyaralni. Közélet nem érdekes, amíg nagyon durván meg nem érzi a bőrén a hatását. És addig nem is segít. Senkinek. Egyszerűen nem jut eszébe. Problémák hiányában. Nem rossz ember, csak nem nyitott. Mert úgy kényelmesebb.
7. A tudatos – ismeri a civil szektort, de legalább egy részét, azokat a területeit, amiben személyes érintettsége van. Nem csak 1%-ot szokott felajánlani, de figyel arra, hogy a használható ruhákat, tárgyakat is jótékony szervezethez jutassa el. Ha van egy kis pénze, akkor adományoz év közben is, és nem csak Karácsonykor, amikor „szezonja van”. De megnézi kinek adja. Utánajár, hogy vannak-e a szervezetnek ügyei. Lehet, hogy néha önkénteskedik is, ha marad szabadideje. Ennyire tudatosak talán kevesek vannak.

Legközelebb jövünk az adománygyűjtők típusaival.