2015. okt 13.

A menekültügy utáni depi – adjukössze+

írta: Adogató
A menekültügy utáni depi – adjukössze+

Gyakorlatilag soha nem látott mértékben mozgatta meg az önkéntes segítőket és az adományozókat az elmúlt hónapokban a menekült helyzet, és hihetetlen mennyiségű adomány kiosztását szervezték meg a civilek. Úgy alakult azonban, hogy a menekültek  eltűntek a szemünk elől, a válság a határra húzódott, ahol már nem tud mindig mindenki ott lenni, és folytatni azt a napi szintű munkát, amit korábban a fővárosban és a nagyvárosokban végeztek.
Több önkéntessel, aktivistával beszélgetve látszik, hogy kialakult egy fajta, nevezzük így, menekült ügy utáni depi: az az űr, hiányérzet, amit a mindennapi segítő munka és önkénteskedés hagyott maga után.
Akkor viszont talpra, magyar! Eljött az ideje ezt az energiát  máshova is „invesztálni”. Példamutató, ami ezen a nyáron és őszön történt, de számos olyan fontos és izgalmas ügy van még, ami várja, hogy hasonló energiákat fektessenek bele az emberek.
Mit ajánlunk mi?

Most az adjukössze+ kampányt, ami sok szempontból újdonság a hazai pályán, mert itt a jó több szempontból is elnyerheti jutalmát. Első körben három remek projektet lehet támogatni (hamarosan majd újabb ügyek is jönnek).
- Az Igazgyöngy Alapítvány a hátrányos helyzetű gyerekeket támogató tanodáját szeretné Toldon felújítani
- A Greenapeace a veszélyes hulladéklerakók elleni munkájához kér segítséget,
- A Magyar Rett Szindróma Alapítvány pedig élményterápiával javítana a ritka betegségben szenvedő gyermekek életén.
Szeretnél még egyet dobni az adrenalin szinteden? Most erre is van lehetőséged: ha adományozol, akkor nem csak a jó érzést kapod, hogy segíthettél, de nyerhetsz is!
Mit szeretnél inkább? Száguldanál egy Maseratival Winkler Róbert társaságában? Vagy főznél Mautner Zsófival, aki rólad nevez el egy új ételkölteményt? Vagy lennél inkább regényhős? Fejős Éva következő könyvében akár szereped is lehet!
Ha segítesz, most bármelyiket megnyerheted! Itt a helyed >>> adjukössze.hu

adjukosszeadhathu.jpg

Szólj hozzá

kampány menekült adomány adománygyűjtés jóügy adhat adjukössze